Monet és DSD-s barátai

Ahogy gondolom, Önök is hallották vagy tapasztalták, hihetetlen siker (volt) a Monet és barátai kiállítás a "Kis maszat és a gézengúzok" címû tévéfilmbõl ismert Szépmûvészeti Múzeumban. Mivel vagyunk annyira kultúrsznobok, és voltunk annyira szabadnaposak egy laza légkondiszerelés idejére, hogy ezt megszervezzük, a DSD is meglátogatta a Monet kiállítást.

Bár az Állatkert esetleg szeretné úgy beállítani a dolgot, hogy hosszú sorok kígyóznak a pénztáraitól egészen a múzeumig, ez természetesen fordítva volt: családok, nyugdíjasok és iskolás szabadcsapatok állnak tömött sorokban minden nap a múzeum bejárata elõtt. A gondos szervezés részeként elõvételben megvettük a jegyeket, így az elõvételben megvett jegyûeknek fenntartott kiskapun léphettünk be és sétálhattunk fel a múzeum lépcsõjén, ahol - vessenek meg - elõtört belõlünk a mindannyiunkban megbúvó Mr. Bean, és a lépcsõ tetejérõl visszanézve a sorokra integettünk egyet a jegyünkkel, gúnyos kacajjal a szánkon (a Collins még a mr. bean-es barna mackóját is elhozta).

Egyébként én azt hittem, hogy ez nálunk is úgy mûködik, mint külföldön, ahol ha ilyen nagy sorbanállások vannak, akkor arra lecsapnak a mozgóárusok a maguk aktuális gagyiaikkal. Az Eiffel toronynál tukmálják a kis Eiffel tornyokat, a pisai ferde toronynál mindenféle ferde bóvlit lehet kapni. A Szépmûvészeti elõtt viszont semmi. Pedig simán megélhetnének a felhúzható, zenélõ Hõsök tere-árusok. Vagy lehetne az "alul megnyomom, és összeesik a zsiráf" jellegû gyerekjáték mintájára ugyanilyen, hogy így alul megnyomom, és a királyok szobrai meg az arkangyal az oszlop tetején így összecsuklik, ha meg elengedem, kiegyenesedik. További frappáns ajándéktárgyak lehetnének még a Monet-álarcok, Renoir arcképével díszített pólók mondjuk olyan felirattal, hogy "Én öltem meg Lora Palmert", vagy az édesszájúaknak Van Gogh füle zselés cukorkából. De ha nem, hát nem, majd legközelebb mi megszervezzük.

A teremõrök is átérzik, hogy milyen fontos dolog egy ilyen átfogó impresszionista kiállítás, és valahogy maguk sem akarnak lemaradni a nagy mûvészek mögött. Ezt abból gondolom, hogy a jegyeken vannak elõre elkészített, direkte a letépés helyét jelölõ és azt megkönnyítõ perforációk, ám az impresszionizmus szellemében ezzel mit sem törõdnek, és ahány jegy, annyiféleképpen tépik le a nekik szóló részt. Hol az egész jegyet keresztbe tépve, hol "S" alakban, néha pedig csak jelzés értékkel összegyûrik a jegyet. Az alábbiakban megtekinthetik egy Monet kiállítás jegyeinek képeit:

>>>>>> képek (... khm, majd nem sokára ...)

A kiállítás maga természetesen csodálatos (volt), nem is érdemes a mûvekrõl sokat beszélni, azokat meg kell(ett volna) nézni szemmel. Amirõl viszont érdemes szólni, mert nekünk nagyon tetszett, azok a már említett iskolás szabadcsapatok, akik tanári felügyelettel és vezetéssel járják be a kiállítást. Több ilyen csoporttal is találkoztunk, és mi mint tisztítóhalak, akik a cápa alatt úsznak, és elkapkodják a lehulló zsíros információmorzsákat, így jártuk végig a kiállítást, s különbözõ tanár-elõadói típusokat jegyeztünk föl.

1. Szakértõ, fegyelmezett: nagyon szépen és érzékletesen beszél a képekrõl. A tanulókkal ál-interakcióban van, ugyanis, amikor megkérdezi, hogy "Mikor is készülhetett ez a kép?", azonnal maga adja meg a választ, hogy "1853-ban", s már elemzi is tovább a képet. Amikor végzett a teremmel, akkor órájára pillant, hogy "Nos, akkor erre a teremre van még 6, nem 7 perc. Akinek számítástechnika órája lesz, annak csak 3".

2. Beszélgetõs. A beszélgetõs tanárnéni tényleges interakcióban próbál lenni a diákokkal, próbálja bevonni õket és rávezetni a mûélvezetre és a tényekre. Van egy téma, amit Manet és Renoir is megfestett (ez szerepel a jegyen is). Az egyik képrõl elárulja, hogy azt Manet festette, míg a másik kapcsán elmondja Renoir életrajzát. Mivel ennek hatására sem jön jó válasz, arra a kérdésre, hogy ki festhette a másikat elkezd segíteni, hogy "Rö.... Naaaa? Rönóóó". Erre már persze beugrik valakinek: Citroen! Pff, büdös kölök, kettes, üljél le! Ugyanezzel a csoporttal néztük és elemeztük Monetnak a londoni parlamentrõl készült híres képét is. Impresszionistáról lévén szó, az érdekes fényviszonyok, elmosott ecsetvonások csak sejtetik az épületet. A tanárnéni megkérdezi: "Minek a fénye lehet ez, ami megvilágítja a parlamentet ebben a ködös homályban". "A nap, ahogy kel fel" - jön az elsõ válasz. "Esetleg a Hold fénye" - replikázik egy másik diák a csoportból. "Vagy egy becsapódó üstökös" - igen, ez pedig a mi megfejtésünk volt. De legalább elgondolkodtunk egy kicsit a képrõl. Köszönjük tanárnõ!

3. Kisiskolások. Voltak egészen kisiskolás csoportok is. Itt még játékosabban ment a vezetés. Az egyik kép egy csónakot ábrázolt, gyakorlatilag az egész képen semmi más nem volt csak a csónak, ami szépen tükrözõdött a vízben. A tanárnéni kérdezte, hogy "Mit láttok a képen?". Mire az egyik kislány: "Egy kérdõjelet". Amit õ kérdõjelnek látott, az a pózna tükrözõdõ képe volt a vízben, amihez a csónakot kötötték. Hogy a kérdõjelet elmagyarázza, a tanárnéni csinált egy kis helyzetgyakorlatot:
    - Hogy néz ki a pózna, amikor kilóg a vízbõl? - és erre vigyázba állt, amit utánacsinálnak a gyerekek is.
    - És hogy néz ki a pózna a vízben? - mire elkezdett jobbra-balra hajlandozni, amit természetesen csináltak vele együtt a kölkök is.
A kisiskolások aztán átmentek egy másik képhez is, amin nagyon vörösen izzó égbolt látszik a hegyek mögött. A Tanárnéni kérdése:
    - Ez szerintetek napfelkelte vagy naplemente?
    - Napfelkelte! Naplemente! Napfelkelte!
    - Nem, nem, ez naplemente.
    - De Éva néni, azt honnan lehet tudni, hogy ez naplemente?
    - Hát, mert ez a kép címe.

Nos, így okosodott ki a DSD Monet-bõl és barátaiból.

Legközelebb katolikus svéd deathmetál zenekarok találkozójára megyünk, majd elmeséljük.
---
balázs

A A ?