DSD menni ebéd

Dél felé a DSD tagjai rendszerint konvergenciát éreznek az erőben, melynek fókuszában általában az ebédlőt sejtik, így bélbolyhaik izgatásától hajtva kis vártatva a 6. emeleti kantinban találjak magukat, előre megfontoltan és sérelmükre.

Az ebédnek jól kigyakorolt koreográfiája van. Az események a lift előtt kezdődnek. Itt valószínűségi számítások és ősi maja káromkodások segítségével próbáljuk kitalálni, hogy miért nem áll meg a 2 lift közül egyik sem az emeletünkön, jól lehet mi mind a két irányba megnyomtuk a hívógombot. Aztán ha meg is jön a lift, még nem biztos hogy elindul, mert csak 6 ember * 80 kiló az engedélyezett hasznos teher, s ha ez nem teljesül, liftünk pirosan világít és sípol. Ezt a beépített algoritmust rendszerint úgy hekkeljük, hogy 5 ember beszáll, beállítja a legfelső emeletet (ebédlő), s a hatodik pedig az ajtó csukódásakor az utolsó pillanatban szökken a többiek gyomrába. A lámpa ekkor is világít, de már nem dob ikszepsünt, illetve ha egyszer dobna, reméljük valaki elkapja azt, és minket is.

Az ebédlőben sor áll. Ennek hossza, hangereje és szaga változatos. A sorban lehet mindenféléről beszégetni, de sokkal jobb étkezési jeggyel pókerezni. Ez úgy megy, hogy ketten húznak a másiktól egy-egy kártyát és az nyer, aki nagyobb betűjű, ill. számú kártyát húz el a másiktól. Semmi értelme, de legalább nem is szórakoztató.

A kiadópulthoz közelebb érve fokozódik az izgalom: az ember meglátja végre a menüt, 6-os csoportosításban: levesek, főételek, rántott X-ek (ahol X >= gomba, sertés, csirke), saláták, desszert. (Lehet, hogy az ebédlősök tudnak valamit az alapanyagok származásáról és a rántott X-et ezért nem rakják a főételek közé ebben a taxonómiában, nem tudom.) Az enni vágyó mérnök fülének legkellemetlenebb fonéma sor a "húzzátok le!". Az ebédlő munkatársa ezen hangsorral jelzi, hogy elfogyott a hagymás rostélyos, bazze, amikor én is azt akartam enni, pont. Ekkor a vészhelyzeti megoldas marad: rántott hús, sült krumpli, kovászos uborka + kis "gyümi levi" desszert gyanánt.

A fizetés enyhe flörtös tematikával párosul, mivel igen kedves, de legnagyobb sajnálatunkra kielégültnek tűnő szépség végzi az ebédért járó pénz behajtását. A fizetés után megindul a harc a nagy asztalokert. Vannak kis asztalok, de oda csak négyen férnek + meg esetleg 1-1 szék az asztal két oldalara, ekkor viszont kevés a pohár, és a Collins meg belekönyököl az ember sült krumplijába (Collins hozzáfűződménye ehhez >>>). Mivel mindenki nagy asztalhoz akar ülni az ő nagy társaságával, ezért komoly incidensek sem elképzelhetetlenek a létért és ülőhelyekért folyatott harcban. Gyakori megoldás, hogy odamegyünk a kiszemelt asztalhoz, kezünkben a tálcával, s "egészségetekre!" - mondjuk hamiskás mosollyal, értésükre adva, hogy most már mi jövünk. A nagyobb hatás kedvéért megpróbálhatjuk körbe is pisilni az asztalt, jelezve újdonsült territoriumunk határait. A nagyobb és véresebb összecsapást elkerülendő az ülő csoport komótosan feláll, s hogy ne érezzük magunkat olyan nagyon győztesnek, összeröhögnek, hogy na, te is vadasmarhát eszel zsemlegombóccal, majd megtudod, mehehehe. A zsemlegombócban talált kenyérhéjak (!) persze őket fogja igazolni, de mindegy, miénk a nagy asztal, kezdődhet az ebéd!
---
balázs

Ebéd közben a DSD megbeszéli az élet fontos dolgait. >>>