Lõwy Árpád csak név és nem egyén.
Lehetsz Te is vagy õ, - s lehetek Én.
S a versek, mik e képzelt név alatt
Korral, szokással lépést tartanak.
Mert oly dús a nyelv, melyben teremnek,
Nem lesz itt gátja a verselésnek.

S ha rózsa, nád, pipacs, moh és csalán,
Együtt nõ a nap arany sugarán,
Én Istenem! ki szabja meg nekem,
Hogy bokrétámhoz melyiket vegyem?

Hogy motívumnak melyik jobb? - ez? - az?
Azt hiszem, bármelyik jó, - ha igaz!
Vegyétek hát, ím, e versfüzért,
És ne nehezteljen senki azért,
Ha stílje nem szabályszerû: amit
Az Akadémia elõír, tanít.

Mert, mint az Alföld, hol a délibáb,
Mint tündérkép lebeg idébb-odább,
Nem volna az, minek lennie kell,
Ha kékjében pipacs nem tûnne fel.

Úgy nyelvûnk is, mely szép, kedves, dicsõ,
Színe játékában bõvelkedõ.
Gyöngéd, ügyes, merész és férfias,
Amelyben egyesül arany s a vas,
- És, ami igaz, be kell vallani:
Lófasz nélkül nem lenne az, ami!

Indulatszó ez, amely jogosult,
Hisz' egész eszmekörré alakult:
Gúny, élc, harag, erõ, s - egyéb,
amit A "lófasz" szó magában egyesít.
Ez "õsi jelszót" vajon lehet-e
Drága nyelvünknek nélkülöznie?