Megházasodni emberi,
Kevés ember kerüli ki.
És ahány ember, annyi más,
Ez az õsrégi jó szokás.
Egyiket hajtja szerelem,
Amellyel fajtáját tartja fenn.
A másik elveszi a lányt,
Hogy kapjon véle hozományt.
Mûhelyt nyisson vagy boltot õ,
S feleségût legyen a nõ.
A gazda maga nem lehet:
- Kifejné meg a tehenet?

Piktor ecsetjét kezeli
S neje kisbögrét tart neki.
De van száz és ezernyi ok,
Fiúk, - hogy házasodjatok.
De nagy probléma ám az itt,
Mi hajtja nõsülni - Sanyit?

Hatvan tavaszt élt bár, szegény,
Azért ő még derék legény.
Megnõsül. - Hát ez nem elég?
Lesz otthon egy kisfeleség.
Hogy hosszú téli éjeken,
Ha csicseregnek édesen,
S függöny susog rejtelmesen,
S a lámpa ég sejtelmesen,
Az asszonyka a férjének
A hátát - vakarassa meg.

Löwy biztosan azt ajánlja
Sanyinak,
majd a második házasságra:
becsülje jobban új asszonyát
- ő vakargassa neje hátát !