vannak a szerelemfélen
olyan részek,
melyekhez egyáltalán
nem értek...

A kórház fehér ágyain
Fekszik a sok szegény beteg.
Egyik maholnap lábra kél,
Másik a sírhoz közeleg.

Hány élet, hány tragédia
Végzõdik itt, - s a környezet
Egyforma mindig. Senki sincs,
Aki hullatna könnyeket.

De sokat mesélhetnének
Az egyforma rácsos ágyak!
Bukott eszmék, holt remények,
Soha el nem múló vágyak!

Egyik ágyban egy buzeráns
Haláltusáját vívja ott,
S a szomszéd ágyban egy beteg
Kínjába' ereszt egy nagyot.

A buzeráns szemét kinyitja,
Néz mereven, s szól hörögve:
- Ki beszél itt szerelemrõl?
- Sóhajt, és vége örökre.