Szerelmes ifjú, hû szívével,
Mindig csak ott, csak "Nála" van.
Bármit tegyen és bárhogy legyen:
Csak a "Drágát" látja untalan.

Ha ébred, elsõ gondolata:
Alszik-e még szép "Angyalom"?
S képzelmét közben "Feléje"
Űzi, hajtja száz alkalom.

Ha virágot tûz gomblukába,
Ha számol, ír vagy referál,
A "Lányka" az az égi "Tündér''
Mindig ott van, elõtte áll...

Ha cimborák közé megy este,
Kikkel maholnap már szakít,
Bárkiért ûrül a pohár - õ
Koccint és gondol - "Valakit ".

S fejét, szívét az édes mámor
Ringatja, mint sajkát a hab,
S egy kéjes érzés súgja halkan:
- Nem messze már a boldog nap...

S hazatérõben, mikor a Hold
Halovány fényét szórja szét,
Kipeseli a szûzi hóba
Imádottia édes "Nevét".